2011. április 28., csütörtök

JDK7 újdonság: java.util.Objects

A java.util.Arrays és java.util.Collections mintájára a Java következő verziója elhozza számunkra a java.util.Objects "eszközt". Lényegében semmi újdonság nincs az osztályban, egyszerűen olyan kényelmi funkciókat tartalmaz, melyek megkönnyítik a fejlesztők életét. Az objektumnak mindössze 9 statikus metódusa van, melyek az alábbiak:
  • compare(T a, T b, Comparator c):int - Mint a neve is mutatja objektumokat tudunk vele összehasonlítani, az egyetlen érdekessége, hogy Objects.compare(null, null) visszatérési értéke 0
  • equals(Object a, Object b):boolean - Szintén zenész Objects.equals(null, null) igaz értékkel tér vissza
  • deepEquals(Object a, Object b):boolean - Igazzal tér vissza, ha a két objektum "mélységében" egyenlő, minden más esetben hamis. Szintén elmondható, hogy Objects.deepEquals(null, null) igaz. Amennyiben mindkét átadott paraméter tömb, a metódus meghívja az Arrays.deepEquals-t ellenkező esetben az első objektum equals metódusának adja paraméterül a második paramétert
  • hashCode(Object o):int - Visszatér az átadott objektum hashCode-jával, null paraméter esetén 0-val
  • hash(Object... values):int - Az Arrays.hashCode(Object[]) mintájára az átadott paramétereknek kiszámolja a hashCode-ját. Gyakorlati haszna leginkább a DTO osztályoknál mutatkozik meg, ahol több objektum összessége alkot egy egységet.
    public class Student {
        private Integer id;
        private Mother mother;
        private Father father;
        ...
        @Override public int hashCode() {
            return Objects.hash(id, mother, father);
        }
    }
    
  • requireNonNull(T obj):T - Ez a metódus egy egyszerű validáció, amely NullPointerException-t dob, amennyiben az átadott referencia értéke null. A metódusnak átadhatunk még egy String paramétert, ekkor ez lesz a kivétel szövege
  • toString(Object o): String - Az átadott objektum toString metódusával tér vissza, null érték esetén "null" Stringgel. Második paraméternek egy String is átadható, ez a paraméter lesz a null érték toString-je
    logger.info(Objects.toString(bar, “Bar is null”));
    
Kettős érzelmekkel viseltetek az "újjítás" iránt. Egyrészt némi iróniával kijelenthető, hogy most aztán kitettek magukért a srácok, nem hiába csúszik a kiadás. Másfelöl viszont elég sok felesleges kódolástól szabadít meg az eszköz, és mivel része lesz a JDK-nak egy "szabványos" megoldást kínál hétköznapi problémákra.

2011. április 1., péntek

Liferay "gyári" Servicek és a DynamicQuery használata

Egy előző bejegyzésben foglalkoztam már a Service Builderrel, amivel saját szolgáltatásokat illeszthetünk a Liferay (továbbiakban LR) portleteinkbe. A LR természetesen a ServiceBuildert nem csak külső integrációhoz használja, hanem saját adatbázis-rétegének eléréséhez is. A szolgáltatások közül leginkább a ...LocalServiceUtil osztályokra lesz szükségünk. Ezen osztályok használatára nem szeretnék kitérni, statikus metódusaik lekérdezésével "egyértelmű", hogy melyik mire való. Amennyiben a "gyári" metódusokat használjuk legtöbb esetben sajnos számolnunk kell a LR sajátosságaival, szerencsére azonban van lehetőségünk saját SQL futtatására is, természetesen ebben az esetben nem ússzuk meg az adatbázis szerkezetének megismerését. A saját SQL-ek rendszerbe juttatásáról a DynamicQuery osztály gondoskodik. Ennek használata nem túl bonyolult, de mitől is lenne az.
DynamicQuery query = DynamicQueryFactoryUtil
    .forClass(User.class, PortalClassLoaderUtil.getClassLoader());
query.add(PropertyFactoryUtil.forName("email").eq("foo@bar.hu"));
query.addOrder(OrderFactoryUtil.asc("name"));
List fullResult = UserLocalServiceUtil.dynamicQuery(query);
List someResult = UserLocalServiceUtil.dynamicQuery(query, start, end);
long resultsNo = UserLocalServiceUtil.dynamicQueryCount(query);
Fontos tudnunk, hogy LR osztályok 2 fő csoportba sorolhatók. Az egyik a portal-impl, amely kívülről nem érhető el, ezek a LR saját belső osztályai, és a portal-service, amik pedig a kifelé ajánlott szolgáltatások. Sajnos nem sikerült a szétválasztást tökéletesen megvalósítani, legalábbis szerintem, így ha a PortalClassLoaderUtil.getClassLoader() paramétert nem adjuk meg a DynamicQueryFactoryUtilnak, akkora ClassNotFoundException-t kapunk mint a ház :). Ezt az egy "apró" részletet leszámítva viszonylag jól dokumentált a DynamicQuery használata, és az alapvető műveletekre elégséges.

2011. január 29., szombat

Liferay FriendyUrlMapping vs. IPC

Amikor először futottam bele a címben nevezett probléma-együttesbe, még azt gondoltam, hogy csak egyedi az eset, így a megolldást nem jegyeztem meg, és sajnos le sem. Viszont mikor másodjára is szembetalálkoztam vele, és újra végigjártam a szamárlétrát, gondoltam megkímélem az emberiséget, vagy legalább az olvasóimat ezen gyötrelmektől.
A portletek világában sajnos állandó problémát jelent a felhasználóbarát URL-ek kezelése. Ennek oka, hogy egy portletnek két fázisa létezik, az egyik a render-fázis, a másik pedig az action-fázis. Álltalános eset, hogy amíg egy portlet action-fázisban van, addig a többi render-fázisba. A böngészőből átvitt adatoknak a szerver felé tartalmazniuk kell valamiféle hivatkozást az adott portlet-példányról, hogy a portlet-konténer el tudja dönteni kinek is címezték a kérést. Paraméterben szokott szerepelni a portlet nézet beállítása (minimalizált, normál, maximalizált, exclusive, ez utóbbi liferay specifikus), valamint az életciklusra, és portlet módra (view|edit|etc) vonatkozó adat. Ennek eredménye valami ehhez hasonló URN: ?p_p_id=searchaction_WAR_fakeportletshoppingportlet&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-2&p_p_col_count=1&_searchaction_WAR_fakeportletshoppingportlet_javax.portlet.action=search. A probléma megoldására a Liferay többféle megoldást is kínál, de erről később. A probléma másik része, hogy a portlet-szabvány második verziója óta lehetőség van portletek közötti kommunikációra, röviden IPC-re. Az IPC lényege tömören, hogy az egyik portletünk kivált, publikál egy eseményt, míg egy vagy több másik portlet, amelyek előzőleg feliratkoztak az eseményre, elkapják azt. Az eseményben lehetőség van adatok átpasszíroázára is, így válik teljessé a kommunikáció. A dolog hátulütője, hogy kiváltani eseményt csak action fázisban lehet, és a kiváltott eseményt a másik portlet render fázisának egy bizonyos szakaszában képes elkapni, tehát érezhetően nem teljes a fejlesztői szabadság. Összegezve a problémát egy friendly url-en (továbbiakban FU) "figyelő" portletnek kell jeleznie állapotáról egy másik portletnek.

IPC kialakítása

A megvalósításhoz nincs más dolgunk, mint bejegyezni a portlet.xml-ben egy globális eseményleírást, ezzel rögzítve magát az eseményt.
<event-definition>
    <qname xmlns:x="http://jpattern.blogspot.hu/events">x:ipc.myEvent</qname>
    <value-type>java.lang.String</value-type>
</event-definition>
Ezzel művelettel a http://jpattern.blogspot.hu/events névtéren bejegyeztünk egy ipc.myEvent eseményt.
Ezután mindkét portletünket szerepkörüknek megfelelően felvértezzük a kommunikációval.
<supported-publishing-event>
    <qname xmlns:x="http://jpattern.blogspot.hu/events">x:ipc.myEvent</qname>
</supported-publishing-event>

<supported-processing-event>
    <qname xmlns:x="http://jpattern.blogspot.hu/events">x:ipc.myEvent</qname>
</supported-processing-event>
Az esemény publikálása az alábbi módon történik:
QName qName = new QName("http://jpattern.blogspot.hu/events", "ipc.myEvent");
response.setEvent(qName, "param"); //ActionResponse
Az esemény elkapásához portlet osztályunkban kell delegálnunk egy metódust:
@ProcessEvent(qname = "{http://jpattern.blogspot.hu/events}ipc.myEvent")
public void myEvent(EventRequest request, EventResponse response) {
    Event event = request.getEvent();
    String param = (String) event.getValue();
    response.setRenderParameter("param", param);
}
Ezek után a JSP-ben nincs más dolgunk mint kiszedni a requestből a paramétert:
renderRequest.getParameter("param");
Ennyi a varázslat, kipróbálásához házi feladat a portlet taglib actionUrl használata.

A FriendlyUrlMapping

Az említett több lehetőség közül nekem szimpatikusabb volt az XML szerkesztgetésnél, hogy létrehozok egy osztályt, amely beállítja a portletet az URL alapján. Az osztállyal szemben támasztott követelmény, hogy a com.liferay.portal.kernel.portlet.BaseFriendlyURLMapper osztály leszármazottja legyen.
public class MyFriendlyUrlMapper extends BaseFriendlyURLMapper {

private static final String MAPPER = "mappingstring"; //erre az URL darabra fog aktiválódni a mapper
 
@Override
public void populateParams(String friendlyURLPath,
        Map<String, String[]> params, Map<String, Object> requestContext) {
    addParameter(params, "p_p_id", getPortletId());
    addParameter(params, "p_p_lifecycle", "1"); //ez a paraméter kényszeríti action-fázisba a portletet
    addParameter(params, "p_p_mode", PortletMode.VIEW);
    addParameter(params, "p_p_state", WindowState.NORMAL);
    addParameter(getNamespace(), params, "javax.portlet.action", "actionMethod"); //Ez az action-metódus fog meghívódni
 }
 
@Override
public boolean isCheckMappingWithPrefix() {
    return false;
}
 
@Override
public String getMapping() {
    return MAPPER;
}
 
@Override
public String buildPath(LiferayPortletURL portletURL) {
    return null;
}

}
Miután elkészítettük az osztályt, be kell jegyeznünk a liferay-portlet.xml fájlban a megfelelő portletnél azt:
<friendly-url-mapper-class>com.blogger.jpattern.MyFriendlyUrlMapper</friendly-url-mapper-class>
Érdemes megjegyezni, hogy a FU kezelés a LR-ben úgy működik, hogy felveszünk egy oldalt, pl.: /oldal, amire kihelyezzük a portletet, és a LR /oldal/mappingstring URL esetén aktiválja a Mapper osztályt.
Amennyiben a portletünket render fázisban szeretnénk használni p_p_lifecycle=0, nincs más dolgunk, de mint említettem IPC esemény kiváltására csak action-fázisban van lehetőség. A LR-ben ki kell kapcsolnunk az "Auth token check"-et, ami annyit tesz, hogy minden action típusú kéréshez a LR generál egy egyedi azonosítót, és ennek hiányában nem enged hozzáférést az erőforráshoz. Nyilván FU használata esetén nem rendelkezünk ezzel az azonosítóval, ezért a portal-ext.properties fájlban vegyük fel a "auth.token.check.enabled=false" paramétert.

2010. november 28., vasárnap

Liferay Service Builder

A Liferay az egyedi portletek fejlesztését saját MVC keretrendszerével kívánja élvezetesebbé tenni, az un. Liferay MVC-vel. A keretrendszer legizgalmasabb része a Model-t előállító Service Builder, ennek bemutatására teszek most egy kísérletet. Felépítését tekintve az adatbázis réteg fölött Hibernate biztosítja az entitások adatbázissal való megfeleltetését. A Hibernatet a Liferay saját perzisztencia rétege burkolja be. A perzisztencia réteggel a Servicek tartják a kapcsolatot, melyek lehetnek lokálisak és távoliak egyaránt, és általuk szerezhetünk referenciát Entitásainkra, melyeket a Liferay analógia szerint Modeleknek hívunk. A könnyebb megértést segíti a mellékelt ábra.
Első lépésként, ha még nem tettük volna, hozzunk létre egy New -> Liferay Plug-in Projectet kedvenc Eclipse fejlesztői környezetünkben. Eclipshez létezik egy Liferay IDE nevű plugin, ami azért nagyban megkönnyíti a fejlesztést, természetesen a Liferay SDK-t is használhatjuk, én a pluginra támaszkodom. Következő dolog amit létre kell hoznunk, az egy New -> Liferay Service. A beállító-panelen állítsuk be a Plug-in Projectet, Package path paraméternek adjuk meg a service réteg ős-csomagjának nevét, ez tetszőleges, Namespace paraméternek a tábla prefixet tudjuk megadni, és végül saját nevünket. A Namespace paraméter üresen is hagyható jelentősége annyi, hogy mivel az érintett táblákat a Liferay  alap értelmezetten saját táblái mellé hozza létre könnyebb átlátni, ha prefixeljük a táblaneveket. Ha végeztünk találunk egy service.xml állományt a docroot/WEB-INF mappában. Dolgunk mindössze annyi, hogy XML formában rögzítsük Modelljeink struktúráját.
<!DOCTYPE service-builder PUBLIC "-//Liferay//DTD Service Builder 6.0.0//EN" "http://www.liferay.com/dtd/liferay-service-builder_6_0_0.dtd">
<service-builder package-path="hu.jpattern.model">
 <author>mhmxs</author>
 <namespace>library</namespace>
 <entity name="Book" local-service="true" remote-service="false">
  <column name="bookId" type="long" primary="true" />
  <column name="title" type="String" />
  <column name="author" type="Collection" entity="Author" mapping-key="authorId" />
  <column name="description" type="String" />
  <column name="price" type="long" />
  
  <column name="groupId" type="long" />
  <column name="companyId" type="long" />
  
  <order by="asd">
   <order-column name="title" />
   <order-column name="price" order-by="desc" />
  </order>
  
  <finder return-type="Collection" name="title">
   <finder-column name="title" comparator="LIKE" />
  </finder>
 </entity>
 <entity name="Author" local-service="true" remote-service="false">
  <column name="authorId" type="long" primary="true" />
  <column name="name" type="String" />
  
  <column name="groupId" type="long" />
  <column name="companyId" type="long" />
 </entity>
</service-builder>
Az XMl-ben az entity tag írja le az entitásokat. Először is egy kötelező név attribútumot kell megadnunk, majd a szerviz hívására vonatkozóakat. A példában csak a lokális Servicekkel foglalkozok, de tudni érdemes, hogy létezik remote-service attribútum is, alapértelmezett true!!, mely SOAP szolgáltatásokat valósít meg a Liferayyel együtt szállított Axison keresztül. Következnek a mezőleírások, melyek típusa primitív, egyszerű adat típus (String), vagy Date lehet. A primary="true" paraméterrel a PK-t határozhatjuk meg, értelemszerűen entitásonként legfeljebb 1-et. Lehetőségünk van entitások közötti kapcsolat létrehozására is, erre példa a Book author mezője, ahol a kapcsolat típusát, módját kell megadni, és az összekapcsolás kulcsát. A mapping-key OTM (@OneToMany) a mapping-table pedig MTM (@ManyToMany) kapcsolatot hoz létre entitásaink között. Liferay "poliszi", hogy nem használnak idegen kulcsokat az adatbázisban, minden kapcsolatot Java kódból kell kezelni, ezért a Service Builder sem támogatja ezt a dolgot. Személy szerint nekem ez roppant unszimpatikus, hiszen rengeteg hibát rejt magában a koncepció, a fejlesztők emberek, és óhatatlan, hogy bonyolultabb adat-struktúra esetén valami mégis kimarad a kódból. Az egyetlen "elfogadható" érv a Liferay döntése mellett, hogy így tudják biztosítani a minél szélesebb adatbázis-paletta támogatását. Érdemes felvenni a groupId és companyId mezőket, mert a Liferay ezen mezők szerint fogja tudni összekötni entitásunkat saját jogosultság-kezelő rendszerével. A Service Builder lehetőséget ad egy rendezési elv meghatározására az order mező megadásával, példánkban cím szerint ASC, és ár szerint DESC rendezést valósítunk meg. Sajnos order-ből egyetlen egy szerepelhet.  Kereséseket könnyítendő meghatározhatunk előre generált kereső metódusokat a finder mezővel, ez eléggé hasznos, ugyanis tetszőleges számú lehet, és rögtön megadható a comperatorlt, =, !=, <, <=, >, >=,  és LIKE lehet, értelemszerűen a = az alapértelmezett.  Bár a példában nem szerepel, létezik egy tx-required mező, melynek szöveges tartalmában kell azon metódusokat felsorolni, amikre szeretnénk tranzakciókezelést használni. Ennek értéke alapértelmezetten add*, check*, clear*,
delete*, set*, és update*, így az alap Service metódusok le is vannak vele fedve. További lehetőségekről a liferay-service-builder_6_0_0.dtdből tájékozódhatunk :). Végezetül a service.xml szerkesztőjében nyomjuk meg a Build services gombot, aminek hatására az IDE legenerálja a szükséges osztályokat.
A létrejött struktúrát megvizsgálva az alábbi osztályok "érdekesek" számunkra:
  • hu.jpattern.model.service.base.xxxLocalServiceBaseImpl (xxx az adott entitás osztály) ez az osztály tartalmazza az alap szerviz metódusainkat. Ezt az osztályt ne módosítsuk!
  • hu.jpattern.model.service.impl.xxxLocalServiceImpl osztályban tudjuk megvalósítani saját szerviz metódusainkat, melyek nincsenek benne a xxxLocalServiceBaseImpl osztályban. Fontos tudni, hogy az ebben az osztályba írt publikus metódusokat a Service Builder beleteszi az interfészbe következő buildeléskor.
  • hu.jpattern.model.model.impl.xxxModelImpl az alap entitásunkat reprezentálja. Ezt az osztályt ne módosítsuk, és ne szerezzünk rá referenciát közvetlenül!
  • hu.jpattern.model.model.impl.xxxImpl tartalmazza az entitás egyéb, általunk megírt metódusait. Ezt az osztályt szintén beolvasztja a következő build futtatásakor a Liferay.
  • Egy állományt emelnék még ki a többi közül, mégpedig a docroot/WEB-INF/lib könyvtárban létrejött ?.service.jar-t, mely az interfészeket és a szerviz "végleges" osztályait tartalmazza. Ezekkel a fejlesztőnek nem kell foglalkoznia.
Használata pofon egyszerű, az xxxLocalServiceUtil osztály statikus metódusain keresztül érhetjük el a Service réteget.
BookLocalServiceUtil.getBooksCount();

2010. szeptember 1., szerda

Forrásgenerálás CodeModel segítségével


Minden programozó életében egyszer elérkezik a pont, amikor valamilyen előre egyeztetett séma alapján forrás-álloményokat, azaz működő Java osztályokat kell generálnia. Jelenleg is számtalan eszközzel tudunk forrást generálni, gondoljunk csak az adatbázisból létrejövő entitásokra, vagy egy WSDL alapján generált osztály-struktúrára, sőt a legtöbb IDE alapértelmezetten segítséget nyújt ezen a területen, képes konstruktort, getter-setter metódusokat, stb készíteni pár kattintással. Ha saját magunknak szeretnénk készíteni egy forrás-generátort, természetesen arra is megvan a lehetőség. A JAXB-nek van egy al-projektje, a CodeModel, aminek segítségével megoldható a probléma, ha van elég kitartásunk megérteni a mikéntjét, ugyanis dokumentálva mondhatni egyáltalán nincs az eszköz. Rövid írásom célja, hogy ízelítőt adjon a CodeModel lehetőségeiből, ezért kézenfekvőnek tűnik, hogy ismerkedés gyanánt készítsünk egy olyan generátort, ami átadott paraméter-lista alapján összeállít egy DTO osztályt. Először is szükségünk lesz a jaxb-xjc csomagra, ugyanis ez tartalmazza a szükséges osztályokat. Magam részéről a DTO típusú osztály-generátort egy saját osztályba csomagoltam.
import com.sun.codemodel.JAnnotationUse;
import com.sun.codemodel.JClassAlreadyExistsException;
import com.sun.codemodel.JCodeModel;
import com.sun.codemodel.JDefinedClass;
import com.sun.codemodel.JDocComment;
import com.sun.codemodel.JExpr;
import com.sun.codemodel.JMethod;
import com.sun.codemodel.JMod;
import java.io.Serializable;
import java.util.Map;

/**
 * @author mhmxs
 */
public final class DTO {

    private final String name;
    private final Map<String, Class> parameters;

    public DTO(String name, Map<String, Class> parameters) {
        this.name = name;
        this.parameters = parameters;
    }

    public JCodeModel generateSource() throws JClassAlreadyExistsException {
        JCodeModel codeModel = new JCodeModel();

        //define class header
        JDefinedClass clazz = codeModel._class(name);
        clazz._implements(Serializable.class);
        JAnnotationUse annotation = clazz.annotate(SuppressWarnings.class);
        annotation.param("value", "serial");

        //Add Java-doc to class header
        JDocComment jDocComment = clazz.javadoc();
        jDocComment.add("Simple DTO class : " + name + "\n");
        jDocComment.add("@author mhmxs");

        //Create constructor
        JMethod constr = clazz.constructor(JMod.PUBLIC);

        //Generate getter and setter methods for all parameters
        JMethod method;
        for(String param : parameters.keySet()) {
            //Add parameter to class declaration
            clazz.field(JMod.PRIVATE, parameters.get(param), param);

            //Add parameter to constructor
            constr.param(parameters.get(param), param);
            constr.body().directStatement("this." + param + " = " + param + ";");

            String methodName = param.replaceFirst(String.valueOf(param.charAt(0)),
                String.valueOf(param.charAt(0)).toUpperCase());

            //Create getter method
            method = clazz.method(JMod.PUBLIC, parameters.get(param), "get" + methodName);
            method.body()._return(JExpr._this().ref(param));

            //Create setter method
            method = clazz.method(JMod.PUBLIC, Void.TYPE, "set" + methodName);
            method.param(parameters.get(param), param);
            method.body().directStatement("this." + param + " = " + param + ";");
        }

        return codeModel;
    }
}
Az osztály-t az alábbi módon tudjuk meghívni.
Map<String, Class> parameters = new HashMap<String, Class>();
parameters.put("parameter", String.class);
parameters.put("parameter2", Integer.class);
        
DTO dto = new DTO("a.b.Clazz", parameters);

OutputStream out = new FileOutputStream(new File("/a/b/Clazz.java"));
dto.generateSource().build( new SingleStreamCodeWriter(out));
out.close();
Végül az eredmény.
package a.b;

import java.io.Serializable;


/**
 * Simple DTO class : a.b.Clazz
 * @author mhmxs
 * 
 */
@SuppressWarnings("serial")
public class Clazz
    implements Serializable
{

    private String parameter;
    private Integer parameter2;

    public Clazz(String parameter, Integer parameter2) {
        this.parameter = parameter;
        this.parameter2 = parameter2;
    }

    public String getParameter() {
        return this.parameter;
    }

    public void setParameter(String parameter) {
        this.parameter = parameter;
    }

    public Integer getParameter2() {
        return this.parameter2;
    }

    public void setParameter2(Integer parameter2) {
        this.parameter2 = parameter2;
    }

}